Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Archive for the ‘Versenyek’ Category

3. díjat nyert Elleh Emily, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákja  2018-ban a Nemzetstratégiai Kutatóintézet ismét meghirdette az „Ünnepi rajz- és esszépályázat a magyar címer és zászló megünneplésére” elnevezésű országos versenyt. A pályázaton nemcsak magyarországi, hanem határon túli magyar fiatalok is indulhattak. Iskolánkat két tanuló képviselte, akik közül Elleh Emily Chioma 9. C osztályos tanuló a középiskolai rajz-kategóriában 3. helyezést ért el a „Hátba szúrt herceg” című alkotásával. Felkészítője Bukodiné Sólyom Ilona, a gimnáziumunk tanára volt. A címerek és zászlók […]

Posted by admin On Már - 8 - 2018 Szalézi siker az országos ünnepi rajz- és esszépályázaton bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium harmincharmadik alkalommal hirdeti meg   a Nagy László Fizikaversenyt gimnazisták részére   A verseny időpontja: 2018. február 22-23. (csütörtök, péntek) A verseny helye: Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika A tesztek, feladatok és a megoldókulcsok a megfelelő helyre kattintva megnézhetőek.   Teszt: 9. osztály 10. osztály 11. osztály 12. osztály Teszt javítókulcs ————————————————————————— Feladatok: 9. osztály 10. osztály 11. osztály 12. osztály ————————————————————————— Javító kulcsok: 1. feladat 1. feladat 1. feladat 1. feladat 2. feladat 2. […]

Posted by admin On feb - 23 - 2018 Fizikaverseny 2018 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

        A Nagy László Fizikaversenyen 2018. február 22-én 16 órai kezdettel Pántyáné Kuzder Mária szaktanácsadó, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára kísérleti bemutatót tart “A látható(!) hang, a  víz borrá változtatása” –       nem boszorkányság, csak fizika! címmel.   Az előadásban elsősorban hullámokkal kapcsolatos kísérleteket láthatnak a résztvevők, akikkel közösen “megnézzük” a hangot, meghallgatjuk a meleg hangját, megvizsgáljuk az állóhullámokat, megismerkedünk a Chladni-féle porábrákkal. Az érdeklődők láthatnak néhány kísérletet más fizikai témakörökből is, így például a szupravezetés, Jákob lajtorjája. A kísérleti […]

Posted by admin On feb - 19 - 2018 Fizika kísérleti bemutató, 2018 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Reggel 7 óra: a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium parkolójából kirobog egy busz 38 matematikát szerető diákkal és 2 pedagógussal. Ezután nincs megállás Egerig ahol a versenyt rendezték. Mikor megérkeztünk, regisztráltunk, megkaptuk az útlevelet, némi elemózsiát és pontban 10.30 órakor minden csapat elindult, hogy együtt élvezhessék a matematika csodáit. A verseny különböző állomásokból  és feladatokból állt, amik nem a mindennapi unalmas feladattípusok voltak (pl.logaritmus, egyenletek, trigonometria), hanem teljesen más…játékos logikai feladványok. Minden csapatnak 3 és fél órája volt a feladatok megoldására, […]

Posted by admin On máj - 17 - 2017 Medve-Matek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

2017. március 22-én részt vettünk a Herman Ottó Gimnázium által szervezett „Kísérletezzünk és gondolkozzunk” természettudományi versenyen. A versenyre Béresné Madai Krisztina tanárnő nevezte be háromfős csapatunkat, amelynek tagjai: Tóth Hanna, Tamás Enikő és Kosiczki Árpád 9. osztályos tanulóink voltak. Az első fordulóban egy kísérletet és egy prezentációt kellet email-ben elkészíteni és eljuttatni a szervezők számára, majd egy internetes forduló keretein belül egy teszt kitöltésének feladata várt a versenyzőkre, aminek a tétje a döntőbe jutás volt. Ezt az akadályt sikeresen vette […]

Posted by admin On Már - 29 - 2017 Kísérletezzünk és gondolkozzunk! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium harminckettedik alkalommal hirdeti meg   a Nagy László Fizikaversenyt gimnazisták részére   A verseny időpontja: 2017. február 23-24. (csütörtök, péntek) A verseny helye: Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika A tesztek, feladatok és a megoldókulcsok a megfelelő helyre kattintva megnézhetőek.   Teszt: 9. osztály 10. osztály 11. osztály 12. osztály Teszt javítókulcs —————————————————————————  Feladatok: 9. osztály 10. osztály 11. osztály 12. osztály ————————————————————————— Javító kulcsok: 1. feladat 1. feladat 1. feladat 1. feladat 2. feladat 2. […]

Posted by admin On feb - 23 - 2017 Fizikaverseny 2017 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Kétszáz évvel ezelőtt született Tompa Mihály romantikus költő, református lelkipásztor, Petőfi Sándor barátja. Emlékét a Putnokon működő Tompa Mihály Társaság ápolja, hiszen 1849-től 1852-ig Keleméren volt református lelkipásztor. A putnoki Gomba Levente Gimnázium évente szavalóversenyt rendez a tiszteletére. Pénteken tizennégy szalézis gimnazista vett részt ezen a szavalóversenyen, s mondhatom, sok sikerrel.  A kétfordulós verseny népes mezőnyében először egy szabadon választott Tompa Mihály-verset kellett elmondaniuk a versenyzőknek, majd bármely szabadon választott magyar költő versét hallgathatta a zsűri négy korcsoportban. Az eredményhirdetésen […]

Posted by admin On feb - 6 - 2017 (S)OKLEVÉL PUTNOKON bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Az Edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola ebben a tanévben immár 10. alkalommal rendezte meg “INFOMECCS”  informatikai versenyét. A versenyre három fős – hetedik illetve nyolcadik osztályos tanulókból álló – csapatok jelentkezhettek. Iskolánk ebben a tanévben vett részt először ezen a versenyen. Két csapattal indultunk: „Fnatic” – Cifrák Balázs, Eckert Ákos és Lesó Dániel 8.A. osztályos tanulók „Noobok” – Barna Boldizsár, Ráski Gábor és Ruszó Andor 8.B. osztályos tanulók részvételével.  Felkészítő tanár: Sebőné Orosz Mónika A verseny két […]

Posted by admin On dec - 2 - 2016 Infomeccs 2016. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

A centenárium jegyében német nyelvi versenyen vettek részt iskolánk diákjai Nyergesújfalun, ahol német nyelven adtak számot tudásokról és arról, hogy mennyire ismerik Don Bosco életét, idézeteit, valamint német nyelven mutatták be a tájegységükre jellemző ételeket, népviseleteket. Tanulóinkat nagy szeretettel fogadták a helyi szalézi iskolában. A verseny rendkívül izgalmas volt, az iskolánk által nevezett két csapatból az egyik 2. , a másik pedig 3. helyezést ért el. Csapattagok: 2. hely: Juhász Petra Hermann Nikolett Hajnóczi Christoph 3. hely: Győrfi Barbara Kurecskó […]

Posted by Balla Árpád On nov - 22 - 2012 Szalézisok sikere a Landeskunde versenyen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

2012. november 13-án, a Sándor István, szalézi testvér lelki védnöksége alatt rendezett asztalitenisz bajnokságra a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumból és a Don Bosco Általános Iskola Szakiskola Szakközépiskola és Kollégiumból sok lelkes 15-20 éves fiú és lány jelentkezett. Mintegy 40 fő hallotta meg a négy szervező testnevelő tanár hívását. A Don Bosco Iskola kápolnájában Sándor István vértanú szalézi életéről szóló diabemutató közös megtekintése, és fair play-re ösztönző rövid történet után egy közös imát mondtunk, majd kezdődött a jó hangulatú játék.  A […]

Posted by admin On nov - 14 - 2012 Sándor István Kazincbarcika városi ping-pong verseny bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST
  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...