Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Archive for the ‘Kiemelt’ Category

2012. szeptember 6-7-8-9-én  Szendrőben került megrendezésre a III. S.O.S. Rally nevű nemzetközi elsősegélynyújtó és sürgősségi betegellátó verseny. A különböző kategóriákban négy fős csapatok mérkőztek meg, a csapatunkkal a BLS kategóriában indultunk.A csapat tagjai: Bartus Erika, Horváth László, Kapott Rita, Tamás Judit. A verseny során nagyon változatos és valósághű helyszíneken kellett elsősegélyben részesítenünk a sérülteket. A csapatoknak 10 kárhelyen kellett bemutatni felkészültségüket és tudásukat. Elsősegélyben részesítettünk többek között egy fáról leesett nőt; egy elgázolt, terhes asszonyt; újraélesztettünk egy klinikai halál állapotába […]

Posted by kisspisti On Sze - 20 - 2012 III. S.O.S. RALLY SZENDRŐBEN bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

2012.szeptember 18-án nyitotta meg Báthory Richárd Pecze Éva Életterem című kiállítását a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Gimi Galériájában. Éva a Zrínyi Ilona Gimnázium rajz szakán végzett, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő-restaurátor szakán 2009-ben, a vizuális nevelőtanár szakon pedig 2010-ben diplomázott. Azóta tanított egy-egy fél évet a szögligeti Ménes-völgyi Tudásvető Alapítványi Iskolában, valamint az Aggteleki Általános Iskolában. A tanítás mellett a restaurálással is folyamatosan foglalkozik. Részt vett a Gödöllői Királyi Kastély falképeinek helyreállítási munkálataiban is, de legtöbbször vászonképeket restaurál. „Szabadidőmben […]

Posted by Balla Árpád On Sze - 19 - 2012 Pecze Éva akvarelljei a Gimi Galériában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Művészeti tábor 2012 Az idei nyaram nem is zárulhatott volna jobban, mint egy táborozással Péliföldszentkereszten. Ez a pompás hely a magyar szaléziak „bölcsője”, ahol először telepedtek meg. Az erdő közepén található, búcsújáróhely festői környezetben kis templommal, ifjúsági házzal, kolostorral. Iskolám, a Szalézi Szent Ferenc Gimi egy kisebb csoportja, pontosabban a suli zenekara, kórusa és rajzosok indultunk útnak, hogy megnézhessük Esztergomban hazánk legnagyobb templomát, a főszékesegyházat, és eltöltsünk egy napot  Pélin. A bazilikánál sem unatkoztunk, ugyanis kvíz kérdések megfejtésével foglalkoztunk, miközben […]

Posted by admin On Sze - 5 - 2012 Művészeti tábor 2012 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

“Elkezdődött. Pedig június közepén olyan távolinak tűnt ez a nap. Elterveztük, hogy mi mindent fogunk a nyáron véghezvinni, megtanulni. És hogy pihenünk. Sokat. Két pillantás, és már augusztust írtunk. Pedig még a negyedét sem végeztem el a kitűzött terveknek. Még hozzá sem fogtam az irodalom kötelezőknek, nem olvastam el az angol könyvet, és még sehogy sem állok a nyelvvizsgára készüléssel.” Nagyjából ezek a gondolatok foroghattak a felsőbb éves diákok többségének a fejében, amikor augusztus 31-én valamivel délután öt óra előtt […]

Posted by Balla Árpád On Sze - 2 - 2012 Tanévnyitó 2012 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

[flagallery gid=89 name=”Gallery”]  2012. május 19-én reggel 6 órakor a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium álmos szemű diákjai gyülekeztek az iskola előtt. A cél az Esztergom közelében található Péliföldszentkereszt zarándokhely volt, ahol a szaléziak Magyarországon először telepedtek meg. Az út első felében szinte mindenki aludt vagy relaxált. Aztán János atyának, Áronnak köszönhetően felpezsdült a hangulat, vetélkedő keretében ismereteket szerezhettünk a búcsújáróhelyről és a szaléziakról. Énekelve, vidáman érkeztünk meg Péliföldszentkeresztre. Ott Nádudvari Géza, szalézi testvér fogadott bennünket, aki lelkes és részletes magyarázattai […]

Posted by kisspisti On jún - 4 - 2012 Búcsú és jutalomkirándulás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Tánc és dráma A 10. évfolyam idei tánc és dráma foglalkozását nevezhetjük akár rendhagyónak is, hiszen idén az aggteleki Cseppkő Hotel helyett a nagyvisnyói Ifjúsági Tábor adott otthont számára. Ez és persze az, hogy az ott töltött éjszakák számát kettőről egyre csökkentették eleinte egy kicsit kedvét szegte a diákságnak, viszont  mire oda értünk már mindenki alig várta. A kemény munka mellett remekül szórakoztunk, a hangulatról a szórakoztató csoportfoglalkozás és a természetesen a próbák remek hangulata mellett az esti buli gondoskodott. […]

Posted by Balla Árpád On máj - 24 - 2012 Tánc és dráma bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Szakrális emlékek kiállítása a Szalézi Gimnáziumban Ritka témájú kiállítást nyitott meg P. Andrásfalvy János SDB, János atya a gimnázium nevelési igazgató helyettese 2012. május 22-én a Gimi Galériában. Krokavecz Béláné, Marika mutatta be szakrális témájú gyűjteményét, illetve adott betekintést gyűjteményéből. cialis forum, cialis 5mg prix, cialis generique en pharmacie, cialis 20mg pas cher, cialis ou viagra, viagra ou cialis, cialis 5mg Krokavecz Béláné vallásos családban nevelkedett, ahol mindig értéke volt a szakrális tárgyaknak. Marika 15 éven keresztül volt sekrestyés az Avilai […]

Posted by Balla Árpád On máj - 23 - 2012 Szakrális emlékek kiállítása a Szalézi Gimnáziumban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Október 19-én P. Andrásfalvy János szalézi szerzetes, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese, megáldotta a gimnázium új orvosi rendelőjét. A 4 millió Ft-os költséggel kialakított egészségügyi létesítményt Petróczi Gábor, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatója, és Klimon István alpolgármester közösen adták át. Az átadási ünnepségen elhangzott, hogy a kazánház helyén kialakított orvosi rendelő költségeit a gimnázium fenntartója, a Szalézi Szent Ferenc Társasága biztosította, míg Kazincbarcika város önkormányzata az iskola-egészségügyi ellátás finanszírozását vállalta magára. Igazgató úr köszönetet mondott a Timpanon Kft-nek […]

Posted by admin On okt - 20 - 2011 Új orvosi rendelő a Szalézi Gimnáziumban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST
  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...