Archive for the ‘Hírek’ Category

„FIATALOK AZ ÉPÍTETT ÉS TERMÉSZETI KÖRNYEZET VÉDELMÉÉRT” A Budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeumban a 22. kiállítást és eredményhirdetést nyitotta meg 2014. április 12-én, a Város- és Faluvédők Szövetségének (Hungaria Nostra) elnöke, Ráday Mihály. MIT GONDOLSZ? MIT LÁTSZ? MIT SZERETNÉL? MIRE VAGY BÜSZKE?- írta a pályázati kiírás. 1. MELYIK AZ A NEVEZETES ÉPÜLET, EMLÉKMŰ, SZOBOR, NÉPI EMLÉK, SÍREMLÉK, ÉPÍTETT VAGY TERMÉSZETI ÉRTÉK A LAKÓHELYEDEN, TELEPÜLÉSEDEN, AMELYRE A LEGBÜSZKÉBB VAGY, ÉS AMIT A BARÁTAIDNAK IS MEGMUTATNÁL? 2. MELYIK AZ A RÉGI […]

Ingyen jogosítvány 2014. április 12-én Ingyen jogosítványt lehetett szerezni a virágvasárnap előtti szombaton, a barcikai Csónakázó tónál tartott keresztút keretében. A keresztút kedves és hozzáértő szervezését a cserkészek, különösen Józsáné Anna, cserkész anyuka valósította meg. A hagyományos keresztút szereplőit megszólaltató fiatalok mai kihívásokon, feladatokon elmélkedtek: hogyan követhetjük Jézust a mai világban életünk útjain és keresztútjain. Részt vett rajta néhány tanár és diák a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumból, és a plébániai fiatalok és idősek is többen eljöttek. Mindenki kapott feladatot: […]

Húsvéti ajándékok a Szalézi Szent Ferenc Gimiből a kurityáni gyerekeknek 2014. április 9-én Kurityánban, a Speciális Iskola tanulóinak átadtuk az ajándékokat a Szalézi Szent Ferenc Gimi részéről. Az ajándékokat nagyböjti jótékonysági akció keretében adták össze az osztályok, melyek egy részét Bötje atya gyermekeinek adtuk, másik részét – ez is szép nagy gyűjtemény volt – a nehéz sorsú kurityáni gyerekek kapták. Emellett még átadtuk a jókora Don Boscós faliórát, amit a közösségi szolgálatosok díszítettek ki rajzzal és feliratokkal. Egy50 perces műsort […]

Április 11-én – József Attila születésének délelőttjén – immár évtizedek óta verses megemlékezést tartanak a gimnázium diákjai számára az iskola udvarán. Ebben az évben rendkívüli műsort hallgattak meg a gimnázium diákjai és tanárai. Egyrészt azért, mert a rendezvényt az iskolaudvar felújítása miatt – kiszorulva az épület által körülölelt térségből – az iskolakert távolabbi parkos részben kellett lebonyolítani. De rendkívüli volt a Balogh Edina tanárnő által rendezett költészetnapi megemlékezés tartalma is, mert az a magyar költők paródiájaként készült versekre alapozott. A […]

Újra elérkezett egy új év eleje, és újra meggondolhatjuk, hogy mit kezdjünk az adónk 1 %-ával. Kérjük, segítse diákjaink tanulási, fejlődési lehetőségeit: adományozza adója 1%-át a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Alapítvány-nak ! Adószáma: 18402641-1-05 Kérjük adóbevallásának megfelelő helyén rögzítse a fenti adószámot ! Kérjük támogassa adója 1%-ával, a Magyar Katolikus Egyházat, hogy minél több rászorulón segíthessenek ! Kérjük az adóbevallásának megfelelő helyén jelölje be 0011-s technikai kódot.

Tóth Lóránt, Zilahy György –díjas fafaragó, Népi Iparművész, a Népművészet Ifjú Mesterének kiállítása a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Gimi Galériájában 2014.április 8-án nyitotta meg Neszádeliné Kállai Mária Népi Iparművész, a Népművészet Mestere Tóth Lóránt, Zilahy György –díjas fafaragó, Népi Iparművész, a Népművészet Ifjú Mesterének kiállítását a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Gimi Galériájában. Tóth Lóránt fafaragásaiból nyílt egy miniatűr tárlat. Lóránt sokrétű munkáiból ez csak egy kicsiny betekintés, hiszen tömérdek nagyméretű használati tárggyal, játékok sokaságával büszkélkedhet (Megtekinthetők a tothfaforgacs.hupont.hu honlapon). Tóth […]

Április 2-án megszületett a kormánydöntés, mely szerint az állam egymilliárd forinttal támogatja a kazincbarcikai Szalézi Sportcsarnok megépítését. Az örömteli hírt április 4-én 13 órakor Demeter Zoltán országgyűlési képviselő jelentette be a Hotel Lukács különtermében megtartott sajtótájékoztatón. Az egyedülálló beruházás induló költségét, közel 250 millió forintot a szalézi rend biztosítja, amely az építési telek vásárlását, a tervdokumentáció elkészítését, az engedélyezések és a templom mögötti csatornaelvezetés továbbá az alapozás költségeit fedezi. A megvásárolt ingatlan ára bruttó 12.000,-Ft/m2, azaz az 5140m2-es telek összesen […]

A kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban a teljes körű energetikai felújítás és a fűtési rendszert érintő gépészeti rekonstrukció egy éve, 2013 tavaszán fejeződött be. A nyáron – a fenntartó támogatásával és az iskola költségvetési forrásainak felhasználásával – az épület belsejében végezték el a teljes körű festési munkálatokat. Az épület kívül-belül megszépült, azonban az iskolaudvar sok évtizedes aszfaltját megviselték a felújítással kapcsolatos felvonulási munkálatok, az udvarra vezető széles lépcsőt is megviselte az elmúlt fél évszázad. Látva az épület és az iskolaudvar […]

[flagallery gid=174 name=”Gallery”]Március idusán a gimnázium 50 diákja, szülők és tanárok kíséretében egy hosszú hétvégére Prágába utazott. Az éjszakát utazással töltöttük, így reggel 9-kor a Vencel téren kezdtük a városnézést! Az 1989.es rendszerváltó események egyik legfontosabb helyszínéről a Főtérre sétáltunk. Megnéztük a Városháza tornyából kínálkozó pompás kilátást, majd a torony órajátékát. Ragyogó időben derítettük fel az Óváros többi látnivalóját:Károly híd,Zsidó Múzeum,Thyn templom Délután rövid séta után elfoglaltuk a szállást ahol többen a wellness részleget vették igénybe,a felfedezőbb szelleműek pedig az […]