Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Az iskolánk 2019. szeptember 10-én, 17. 00-s kezdéssel Szülői értekezletet tart. Az értekezlet helye: Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, az adott diák osztályának a terme. Kérem, hogy lehetőség szerint minden diák családjából egy szülő jelenjen meg, hiszen a gyermekükről van szó. A napirendi pontok között szerepel: a tanév rendje az érintett osztályokban: amit már tudunk a felvételi pontszámítás változásairól a tánc és dráma szervezése diákhét hangverseny hittan hittan vizsga nyelvvizsga lehetőségek az osztályt érintő egyéb kérdések A szülői munkaközösség tagjait kérem, […]

Posted by Balla Árpád On Sze - 4 - 2019 Szülői értekezlet! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

„Soha nem késő” címmel nyílt kiállítás a Gimi Galériában 2019. augusztus 28-án. A 2019/2020- as tanév első kiállítását Angáné Nagy Anita nyitotta meg. Vida Jánosné Gizike amatőr festőművész mutatja meg munkáit a nagyközönségnek. Béresné Madai Krisztina igazgató helyettes asszony köszöntője után Gál Renáta, a gimnázium diákja gitározott, miközben P. Dányi Gabriella felolvasta Vida Jánosné versét https://www.sportzfuel.com/, és saját költeményét. Ezután Angáné Nagy Anita ismertette az alkotó életútját, munkásságát. Méltatta bátorságát, s emelte ki, a kiállítás mottóját, hogy soha nem késő […]

Posted by admin On Sze - 4 - 2019 „Soha nem késő” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

2019. szeptember 02-án délelőtt, 10:30-as kezdettel tartotta meg összevont tanévnyitó ünnepségét a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium és a Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégiuma a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpontban. Ünnepélyes egyházi keretek között ment végbe e jeles esemény, amelyen a diákok és a tanárok mellett a Szalézi Magyar Tartomány több tagja és Kazincbarcika város vezetősége is részt vett. A szentmisét Ábrahám Béla a Szent István Magyar Szalézi Tartomány tartományfőnöke celebrálta. Az igehirdetésben arról hallhattunk, mennyire fontos küzdeni a […]

Posted by Balla Árpád On Sze - 2 - 2019 Összevont Szalézi Tanévnyitó a kazincbarcikai Szalézi intézményekben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Azok a diákok, akik a 2019. október-novemberi vizsgaidőszakban  pótló, javító vagy szintemelő érettségi vizsgát szeretnének tenni, a Surányi Endre Szakgimnáziumban jelentkezhetnek a vizsgára. Jelentkezés ideje: 2019. szeptember 3. vagy szeptember 4. délután Amit vinni kell a jelentkezéshez: •Iskolalátogatási igazolás (az iskolatitkárunk állítja ki, keressék őt szeptember 3-án) •Személyi igazolvány, lakcímkártya, oktatási azonosító •a meglévő vizsgájukról szóló törzslap kivonat (amit a szóbeli utáni eredményhirdető értekezleten kaptak meg)

Posted by Balla Árpád On aug - 23 - 2019 Őszi érettségire jelentkezők, figyelem! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Az idei tanévnyitó ünnepséget – a hagyományoktól eltérően – az első tanítási napon, 2019. szeptember 2-án délelőtt fogjuk tartani. Kérünk mindenkit, hogy legkésőbb 7.25-kor az udvaron jelenjen meg ünnepi viseletben. (Lányoknak: matróz blúz, sötét (nem túl rövid) szoknya vagy nem testhez simuló, alkalmi szövetnadrág, alkalmi cipő, fiúknak: öltöny, fehér ing, nyakkendő, sötét zokni, alkalmi cipő). A további programot, és a részleteket hamarosan közzétesszük. Balla Árpád igazgató

Posted by Balla Árpád On aug - 14 - 2019 Tanévnyitó, első tanítási nap bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Kedves Diákok! A javítóvizsgák 2019. augusztus 28-án (szerdán) reggel 9.00 órától kezdődnek. Minden érintett diáknak 8.45-kor kell megjelennie a tanári szoba előtt, az alkalomhoz illő öltözékben. A bizonyítványát mindenki hozza magával! Kazincbarcika, 2019. augusztus 13. Balla Árpád igazgató

Posted by Balla Árpád On aug - 13 - 2019 Javítóvizsga! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

  Tankonyvosztas_2019

Posted by admin On aug - 6 - 2019 Tankönyvosztás 2019. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Nagyon régen volt már, hogy tanulóként először léptem át az iskola küszöbét. Sötét öltönyben, fehér ingben és nyakkendőben tanácstalanul indultam a kijelölt osztálytermünk, az 56-os felé. Mire megtaláltam, már sokan voltak bent, köztünk egy régi barátom és osztálytársam. A becsengetés után izgatottan vártuk az osztályfőnökünket, Kisfaliné Liptai Katalint. Kinyílt az ajtó, és belépett egy fiatal, alacsony, törékeny kinézetű nő. A többségünk 14 évesen már magasabb volt. Nekünk történelmet tanított, és 3 éven át vezette az osztályt, igyekezett türelmesen, vidáman kezelni […]

Posted by Balla Árpád On aug - 2 - 2019 Búcsú egy volt Ságváris tanártól bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Hétfőn a reggeli hűvösben izgatott matrózblúzos lányok és öltönyös fiatalemberek gyülekeztek a Szent Család-templom előtti lépcsősorokon. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai a 2018/2019-es tanév zárására várakoztak. Szentmisével mondtunk hálát az egész éves kitartó munkáért. A szentmisét Ábrahám Béla tartományfőnök celebrálta. Koblencz Attila és Puskás Balázs a Szalézi Intéznényfenntartó képviselői is részt vettek a Te Deumon. Béla atya példázatokkal mindenkit arra biztatott, hogy törekedjen céljai megvalósítására. Méltatta a tanítás nagyszerűségét rámutatva annak nehézségeire és eredményeire. Követendő példaként állította Krisztus tanításait […]

Posted by admin On jún - 25 - 2019 Tanévzáró 2019 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

2019. június 12-én Petróczi Gábor igazgató úr vezetésével lelkes kis csapat indult Egerbe a fő egyházmegye tanévzáró Te Deumjára. E jeles eseményre minden évben meghívást kapunk, mint a régió egyházi fenntartásban lévő intézménye. Elismerésként jutalomban részesülhet az a diákunk, akinek hitélete és az ehhez kapcsolható közösségi munkája példaértékű. A hálaadó szent misét DR. Ternyák Csaba érsek úr celebrálta a gyönyörű egri Bazilikában. Odaérkezésünkkor már özönlöttek az egyházi iskolák diákcsoportjai, kitüntetettjei. 71 intézményből 1781 résztvevő készült meghallgatni érsek úr szavait. A […]

Posted by admin On jún - 19 - 2019 Te Deum 2019. június 12. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST
  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...