Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával, diákjainkat és a Magyar Katolikus Egyházat !
A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Alapítvány adószáma: 18402641-1-05,    a Magyar Katolikus Egyház technikai kódja: 0011

November 16-án délelőtt nagy érdeklődés övezte nyílt napot tartottunk, ahol kb. 250 látogatót fogadtunk. Az első félórában Petróczi Gábor igazgató és P. Andrásfalvy János SDB, az iskola szalézi igazgatóhelyettese tájékoztatta az érdeklődőket az iskola által indított képzési formákról, az egyházi iskola által támasztott követelményrendszerről. Igazgató úr hangsúlyozta, hogy a város és a városkörnyék minden jó képességű, szorgalmas, a felsőfokú oktatásban továbbtanulni szándékozó diákját várják. János atya ismertette a jelen lévőkkel, hogy az iskola vallásra és felekezetre való tekintet nélkül várja […]

Posted by admin On nov - 17 - 2011 Nyílt nap – 2011 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

 2011. november 2-án Kiss István tanár úr izgalmasnak ígérkező túrát szervezett a szlovák hegyekbe. A kalandra vágyó diákokat Kiss István, Boros Géza, Gyarmati Attila tanár urak és János atya kísérték el földi és égi áldást remélve. Reggel már 6 órakor gyülekeztünk az iskolánk előtt, feledve, hogy szünet van. A 150 km-es út gyorsan és jó hangulatban telt el, már 9 órakor megérkeztünk a túránk indulási helyére, Podlesokba. A viszontlátás reményében néztünk a parkoló autóbuszunkra, nem is sejtve mennyire fáradtak leszünk […]

Posted by kisspisti On nov - 15 - 2011 Nagy kaland Szlovákiában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

 Asztalitenisz Városi Bajnokság Asztalitenisz városi bajnokság 2011.11.08-án a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban került megrendezésre. Közel 60 fős részvétellel fiú, leány egyéni bajnokság 14.00 órakor kezdődött. A selejtezőkön túljutottak egymással megmérkőzve kerültek be a végén a hármas döntőbe, ahol körmérkőzéseket játszottak. Iskolánkból a legjobban Kirilla Ferencnek sikerült szerepelnie, de remekül szerepelt Hocza Balázs, Tanyi Dániel, Szabó Péter, Tóth-Péter Fanni.   Eredmények:   Leányok : I.hely:Fajkuczius Réka, Don Bosco Szakiskola II.hely:Tóth Boglárka, Surányi Endre Szakközép Iskola III.hely:Hörcsik Zsuzsanna, Surányi Endre Szakközép Iskola […]

Posted by admin On nov - 14 - 2011 Asztalitenisz Városi Bajnokság bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

2012. január 22-27 között a gimnázium testnevelői ausztriai sítábort szerveznek 150 fő részére. A stájerországi helyszin, Bad Aussee, festői környezetben fekvő hegyi település. A sípályarendszer (Tauplitz, Bad Mitterndorf, Planneralm, Riesneralm, Loser) 20 percre van a szállástól. Különleges mikroklímája minden évben állandó, jó minőségű havat biztosít a síelők részére.  A 100 km-es sípályarendszer és a 40 db sílift 1600-2100 m-ig szállítja a síelőket. A táborban mindenki megismerkedhet a síelés alapjaival és legújabb technikákkal. A tanulók képességeik szerint csoportokban fejlődhetnek az öt […]

Posted by admin On okt - 26 - 2011 Sítábor 2012 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Október 19-én P. Andrásfalvy János szalézi szerzetes, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese, megáldotta a gimnázium új orvosi rendelőjét. A 4 millió Ft-os költséggel kialakított egészségügyi létesítményt Petróczi Gábor, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatója, és Klimon István alpolgármester közösen adták át. Az átadási ünnepségen elhangzott, hogy a kazánház helyén kialakított orvosi rendelő költségeit a gimnázium fenntartója, a Szalézi Szent Ferenc Társasága biztosította, míg Kazincbarcika város önkormányzata az iskola-egészségügyi ellátás finanszírozását vállalta magára. Igazgató úr köszönetet mondott a Timpanon Kft-nek […]

Posted by admin On okt - 20 - 2011 Új orvosi rendelő a Szalézi Gimnáziumban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Na jó, nem teljesen, mert az nem fért volna bele a tanulással eltöltött időnkbe! A kínai nemzet legfontosabb kincsét az Agyaghadsereget tekintettük meg Budapesten. A pénteki nap a negyedik óra után indultunk, és kellemesen töltve az időt délután 14.00 órára érkeztünk a fővárosba. Mivel hamar érkeztünk maradt időnk városnézésre. Sikerült bejutnunk a Szent István Székesegyházba. Magyarország egyik legfontosabb templomában, ámulattal töltött el az építészet a freskófestészet monumentalitása. Lelkünket pedig a bazilika timpanonján olvasható felirat „ Ego sum via, veritas et […]

Posted by kisspisti On okt - 18 - 2011 Kínában jártunk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Atlétika Diákolimpia Országos Döntő Budapest, 2011.október 12.     A gimnázium életében talán először sikerült a leány 4X800m futásban a megyei döntőn a dobogó legfelső fokára állni. Óriási élmény volt számunkra, hogy a profi csapatok között mi is részt vehettünk az országos döntőn, még akkor is, ha csapatunknak „csak” a 12. helyet sikerült megszereznie. Aki ott volt tudja, hogy  ez a teljesítmény emberfeletti volt részünkről, és készülünk arra, hogy jövőre ott legyünk a legjobb 8 között országos szinten.   A […]

Posted by admin On okt - 14 - 2011 Atlétika bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Amikor Don Bosco megalapította oratóriumát, azt gondolta, pártfogoltjait úgy engedi haza, hogy előtte ellátja őket néhány jó tanáccsal, lelki táplálékkal. Innen ered a szalézi iskolák különleges szokása, a „Jó reggelt”. A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban szeptember 28-án került sor az első ilyen alkalomra. A 10. évfolyam tanulóit reggel fél nyolckor a tornaterembe várta Vitális Gábor, vagyis Müzli atya, a maga korántsem papos-szigorú, hanem fiatalos, laza stílusában, farmerben, pulóverben. (Egy kívülálló biztosan nem gondolta volna, hogy a kazincbarcikai plébánost látja.) Hamarosan […]

Posted by admin On okt - 12 - 2011 „Jó reggelt!” a Szalézi Gimnáziumban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Megszerezte első aranyérmét a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium. A leány 4X800 m váltófutó csapat a megyei döntőn óriási előnnyel szerezték meg az aranyérmet, és a súlylökő fiú csapat is a dobogóra állhatott. Ügyesen szerepeltek iskolánk legifjabb diákjai is, hiszen az atlétika csapatbajnokság  városkörnyéki döntőjén többször felállhattak a dobogóra.   Gratulálunk minden versenyzőnek! Verseny neve Helyezés Résztvevők Felkészítő tanár                                 Atlétika Csapatbajnokság Megyei Döntő Miskolc   […]

Posted by Balla Árpád On okt - 5 - 2011 Sporthírek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

[flagallery gid=38 name=”Gallery”] Robert atya, lengyel szalézi tőlem érdeklődött fellépési lehetőség iránt egy, a lengyel Zabrze város szalézi gimnáziumából érkezett énekkar számára. Petróczi Gábor, igazgató úr készséggel fölajánlotta, hogy jöhetnek szeptember 29-ére, csütörtökre, a nagyszünetben a még álló színpadra. Kukuczka Robert atya rövid bemutatása és köszöntése után lelkesen hallgatták a diákok az előadás műsorszámait, és nagy tapssal jutalmazták az énekkart. A végén Kodály „Esti dal” (Erdő mellett estvéledtem…) c. művét adták elő, de oly mesterien élethű magyar kiejtéssel énekelték, hogy […]

Posted by admin On okt - 1 - 2011 Egy lengyel szalézi gimnázium kórusának látogatása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST
  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...