Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Archive for the ‘Gimi’ Category

A negyedik adventet ünnepeljük együtt a szaléziakkal. Ilyenkor közösen megyünk a templomba. Felemelő látvány a hosszan kanyargó diákok sora. Ez történt ma reggel is. Miután mindenki elfoglalta a helyét, elkezdődött az igeliturgia. Vitális Gábor atya a betlehemi figurák jelentőségéről beszélt. Nagyon fontos a betlehemi csillag, hiszen a csillag útmutató életünkben. A három királyok pedig segítenek nekünk abban, hogy megtaláljuk a helyes utat. Az igeliturgia utána a tantestület pásztorjátékot adott elő, de ez nem a hagyományos értelemben vett előadás volt. Évek […]

Posted by admin On dec - 19 - 2014 Negyedik advent a szaléziakkal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Amikor meggyújtottuk az első adventi gyertyát, még nem láttuk, hogy mit hoznak az elkövetkező hetek. A teendők sorra érkeztek egyik a másik után. Segítséget kértek a Vakok és Gyengénlátók Egyesületétől, s diákjaink készségesen kísérték el a rászorulókat a miskolci egészségnapra, hogy megkönnyítsék számukra az eljutást a vizsgálatokra. A velük való találkozás adta az ötletet, hogy miért ne készíthetnénk számukra egy hangoskönyvet ajándékba. A kezdeményezést iskolánk igazgatója karolta fel, kiválasztva Máray Sándor „Négy évszak” c. művét, amelyet a Számalk-Szalézi Szakközépiskolától kaptunk […]

Posted by admin On dec - 19 - 2014 Lélekben erősödve… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Nemzetközi hangulatban a Szalézi Menzán Az elmúlt héten több újdonságot is tapasztalhattak a diákok, tanárok és a nálunk étkező vendégek a Szalézi Menzán: először készítettünk egészséges töklevest, a salátáspulttal harmonizáló, új tálalószekrényt kapott az ebédlő, ráadásként pedig szakácsaink egy nemzetközi étellel örvendeztettek meg mindenkit. Az indiai est sikerét látva a menza kínálatába is bevezettük a Csirke Tikka Masala névre hallgató indiai ételkülönlegességet, melyet bulgur körettel (amely lényegében tört búza) fogyaszthatott el az, aki a menüsorból ezt választotta. A Tikka Masala […]

Posted by admin On dec - 17 - 2014 Egészséges és kulturált étkezés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Az Adventi karácsonyvárás egyik szívet melengető színfoltjaként a Barcikai Tűzők kiállításának megnyitóját élhették át az érdeklődők és a szalézis diákok 2014. december 10-én a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Gimi Galériájában. A kiállítást Halász Mónika, a gimnázium tanára nyitotta meg, aki még nem rég aktív tagja volt a csoportnak. Petróczi Gábor, az intézmény igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, majd az iskola kórusa előadásával fokozta a karácsonyvárás hangulatát. Halász Mónika gyakorlott foltvarróként szólt az érdeklődőkhöz: „Szívemhez igen közel áll ez az alkotói tevékenység, […]

Posted by Balla Árpád On dec - 12 - 2014 „Ha mindaz, ami a kezedben, a fejedben és a szívedben egyesül…nos az a művészet.” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Az év utolsó hónapja hagyományosan az iskola egyik legnagyobb ünnepével, a szalagavatóval kezdődik. Ez az ünnep a XIX. századi Selmecbányáról indult el, ahol a végzős diákokat köszöntötték így. Az intézményünkben már több évtizede ilyenkor a hamarosan búcsúzó osztályok egy műsort adnak elő, amely a bemutatkozó műsor ellenpontjaként az utolsó közös fellépése a közösségnek. A hangulat is felemás így: vidám és egyúttal szomorú; öröm és bánat, nevetés és sírás keveredik. Ki négy, ki öt, ki hat évig koptatta a padokat, járta […]

Posted by Balla Árpád On dec - 4 - 2014 És megkezdődik az utolsó menet …. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

2014. november 19-én Balla Árpád, a gimnázium tanára nyitotta meg Divinszki Dalma 13. A osztályos tanuló festményeiből és rajzaiból összeállított kiállítást. Dalma művészként Orhidea jeligével szokta ellátni munkáit. Azt, hogy ez a név honnan jött, nem tudni, de a tény az, hogy találó. Mert a nemes virághoz hasonlóan ő is ezerarcú szépség: kiválóan tanul, felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, és a magas IQ-hoz legalább olyan EQ tartozik: észreveszi, ha valakinek baja van, és melléáll, átsegíti a nehézségeken. Ha kell, magyaráz, megölel, tanácsot […]

Posted by Balla Árpád On nov - 20 - 2014 Divinszki “Orhidea” Dalma kiállítása a Gimi Galériában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Illusztris vendéget köszönthettünk intézményünkben 2014. november 10-én, hétfő délelőtt, az Európai Parlament magyar sajtóreferense látogatott el a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumba. Gimnáziumunk volt diákja két előadásban mutatta be munkáját és az Európai Unió működését. Balázs Eszter kereken húsz éve végzett iskolánkban, majd az amerikanisztika szak elvégzése után évekig újságíróként dolgozott. Ezt követően jelentkezett egy állásinterjúra, amelynek sikeres teljesítése nyomán jutott el Brüsszelbe. Ma pedig már ő a Központi sajtószolgálat magyar sajtóattaséja. Emellett a költségvetéssel kapcsolatos ügyekben ő az Európai Parlament […]

Posted by admin On nov - 11 - 2014 EU- másképp bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

  MEGHÍVÓ  Szeretettel meghívunk a 2014. november 15-én 9.00 órakor kezdődő iskolacsalogató programjainkra! Tiéd a világ! (négy évfolyamos osztály) A természettudományi tantárgyak nem csak a tanulást és a feszített munkát jelentik, hanem megmutatják azt a világot, ami nap mint nap körülvesz téged. Gyere te is, hogy érdekes játékokkal fedezzük fel környezetünket tanulás nélkül. Barangolás a történelmi korokban Kézzelfogható közelségbe kerül a misztikus történelem, most te is részese lehetsz!  Nyelvparádé –teadélután (öt évfolyamos osztály) Képzeletbeli utazás, zene, tánc és minden, amit […]

Posted by admin On nov - 10 - 2014 Iskolacsalogató, 2014 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Szári, bindá, namasté, bulgur, naan, chutney, pakora… avagy indiai teaház a Szaléziban  Idén szeptemberben több új taggal bővült a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tantestülete, így többek közt az indiai származású Salagala Rajesh atya is megkezdte munkáját a intézményben. A számunkra távoli, egzotikus, ismeretlen ország kultúrájával, földrajzával, ételeivel és teáival ismerkedhettünk meg egy kellemes hangulatú teadélután keretében. Az alkalmat az szolgáltatta, hogy megalakulóban van a „szalézi baráti kör”, melynek lényege, hogy szülők és pedagógusok kötetlenebb körülmények közt találkozhassanak és beszélgethessenek egymással. […]

Posted by admin On okt - 18 - 2014 Indiai teaház a Szaléziban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium az Úr 2014. évében, október hava 14. napján ismét kitárta kapuit a jövendő növendékei előtt. A mintegy 12 fertályóra alatt a nebulók megismerkedhettek az iskola életével, tanulóival, tanáriaival és szellemiségével. Nagy sikert aratott a látványos sportbemutató, ahol az elődök megmutatták az utódoknak, hogy mit érhetnek el a sport területén. A nagyérdemű érdeklődők bepillantást nyerhettek az intézmény életébe, láthattak nyelvi, matematika, földrajz, kémia, biológia órákat, beszélgethettek az idejáró volt iskolatársaikkal is. Az iskola vezetése pedig tájékoztatást […]

Posted by Balla Árpád On okt - 18 - 2014 Nyílt nap a gimiben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST
  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...