Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Archive for the ‘Kiemelt’ Category

“Ez is eljött.” Sóhajtott fel egy végzős diák, mielőtt a színpadra lépett. Persze nem igazira, csak az iskola udvarán krétával bejelöltre, ahonnan a képzeletbeli erkélyen – a valóságban a lépcsőn –  már felsorakoztak az iskola tanárai. A diák felnézett rájuk, és végignézett a soron. “Őt nagyon szeretem, kár, hogy többet már nem élvezhetem az óráit”. Majd egy másik arcra pillantott. “Hú, mennyit nevettünk az ő óráin.” És így tovább. Egy arc, egy csomó emlék. Mind előjön, miközben énekelnek, és furcsa […]

Posted by Balla Árpád On máj - 3 - 2013 Szerenád – 2013. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Nagyszabású szalézi vetélkedő döntőjére került sor április 20-án Óbudán, a Don Bosco Szalézi Tartomány központjában. A fél éve megkezdődött négyfordulós vetélkedőre 100-nál több csapat nevezett, amelyek közül a 30 legkitartóbb csapat jutott el a döntőt megelőző 3. forduló végéig. A sikeresen szereplő csoportok többsége a szalézi iskolákból került ki, bár sok katolikus iskolából (Budapest, Keszthely, Jászapáti, Munkács, stb.) is érkeztek versenyzők. A tartományfőnökségen megrendezett döntőbe a legeredményesebb 12 csapat került. A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumot a 12. osztályos „Feltörekvők” Veres […]

Posted by admin On ápr - 22 - 2013 Utolsókból lesznek az elsők… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállítás a Budai Várban Április 20-án a Budapesti Történeti Múzeumban az épített és természeti környezetünkhöz kapcsolódó képzőművészeti alkotásokból megnyílt a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) által 20. alkalommal megrendezett kiállítás. A barokk csarnokban megrendezett tárlatra az ország általános- és középiskolás tanulói által készített művészeti alkotásokkal, környezetvédelmi tárgyú dolgozatokkal lehetett pályázni. A több ezer benyújtott alkotás elbírálása minden eddiginél nagyobb dilemma elé állította a zsűrit. A kiállítást Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők […]

Posted by admin On ápr - 22 - 2013 Kiállítás és díjkiosztás a Budai Várban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

“A Balaton mellé stoppal jártam sokat, Szárszón nem nyaraltam, jön a tehervonat.” (Középeurópai Hobo Blues II) Születésnapomra, Mama, A Dunánál, A hetedik … néhány vers, amely a mai napig bennem él, amelyből idézni tudok. Mindegyik egy ember tollából bújt elő: József Attila volt az, aki kezében ez a bizonyos íróeszköz, egy egyszerű, hétköznapi eszköz egy egész generációra ható művészetté vált. Egy generációnak, mert nem én vagyok az egyedüli, akire József Attila költészete nagy hatással volt. Hogy csak a rockzene világából […]

Posted by Balla Árpád On ápr - 11 - 2013 A költészet napja 2013. április 11. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

2013. április 4-én újra megnyílt a Gimi Galéria a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium épületében. A külsőleg megújult épületben Kónya István putnoki művésztanár kiállítását nyitotta meg Novák Ilona, a Herman Ottó Múzeum muzeológusa. Kónya István 1962-ben született Ózdon. Tanulmányait Putnokon, Kazincbarcikán, Nyíregyházán és Budapesten végezte. Városunkban a 105. sz. Szakmunkásképző Intézetben szerezte meg első szakmáját, az elektrolakatost. Összesen hét szakmát tanult ki. Kazincbarcikán érettségizett. Majd a katonaság után megszerezte első diplomáját Nyíregyházán. Rajz- földrajz szakos az alapdiplomája. Később elvégezte a környezetvédelmi […]

Posted by Balla Árpád On ápr - 8 - 2013 Kónya István kiállítása a Gimi Galériában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium hat évfolyamos oktatása az ország élvonalában 2013 februárjában minden iskola megkapta a 6, 8 és 10 évfolyamos tanulók kompetenciamérésnek egyéni és osztályokra lebontott eredményeit. A jelentés tartalmazza a tanulók matematika és szövegértési kompetenciamérési eredményeit. Örömünkre szolgál, hogy ezek az eredmények folyamatosan javulnak és visszajelzést adnak gimnáziumunk hatékony oktatásáról. A jók között is a legjobb a tavalyi hatosztályos 8.E osztályunk eredményessége. Az értékelésből és a statisztikából kimutatható, hogy hat évfolyamos osztályunk az ország legkiemelkedőbb eredménnyel rendelkező […]

Posted by admin On Már - 25 - 2013 Hat évfolyamos oktatásunk az ország élvonalában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Balassagyarmat 2013.03.09. Nagyon vidám csapat indult haza Balassagyarmatról szombaton. A kupát és az első három helyet is megszerezték diákjaink! A fiúk cserék nélkül játszották végig a meccseket, mégsem akadt párjuk. A leányok a bronzérem tulajdonosai lettek, ami fejlődés számukra a tavalyi szereplésükhöz képest. Igazán jó formát mutattak tanulóink, annak ellenére, hogy általában más sportágak a profiljaik. Reméljük, még sok ilyen sikert élünk meg együtt! Gratulálok a versenyzőknek! Csapattagok: V. kcs. leányok: Máté Kamilla, Magosi Myra, Zsidek Lili, Tóth-Péter Fanni, Kovács […]

Posted by admin On Már - 19 - 2013 10. KIDS Országos Floorball Verseny 2013 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

2013. február 8-10. között Jászberényben megrendezésre kerülő Országos Gyorskorcsolya Diákolimpián 7 sportolónk képviseltette magát. Annak ellenére, hogy az idei jeges szezonban mindössze 3 alkalommal tudtunk jégen edzeni, remekül helyt álltunk. A kis elvárásokat is felülmúltuk ugyanis 6-an a selejtezőkből majd az elődöntőkből egészen a 6-os döntőig küzdöttük magunkat az ország elitjében. A 9.E osztályos Sajó András (5. kcs.) rövid- és hosszútávon is 3. helyezést ért el. A szintén 9.E osztályos Kékedi Evelin (5. kcs.) hosszútávon 6. és Tóth-Péter Fanni (4. […]

Posted by admin On Már - 18 - 2013 Gyorskorcsolya Diákolimpia 2013 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

A Surányi Endre Szakközépiskola, Kazincbarcikán 2013.03.08-án rendezte meg az Országos Gyeplabda Diákolimpiát. Iskolánkat egy fiú és egy leány csapat képviselte. A leányoknak országos döntő volt a fiúknak a nagy létszámú jelentkezése miatt több fordulós lebonyolításra van szükség, így nekik elődöntő volt. A leányok V. helyen végeztek a fiúk IV-ek lettek. Mindkét eredmény pontszerző hely, így az év végi iskolák közötti értékeléshez ők is hozzájárultak. Köszönjük nekik a szép szereplést! Csapattagok: leány VI. kcs.: Szilasi Brigitta, Réz Bianka, Dobos Zsanett, Jancsurák […]

Posted by admin On Már - 18 - 2013 Országos Gyeplabda Diákolimpia 2013 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Nem szeretem az állami ünnepeket. Mert már rég nem arról szól, hogy együtt emlékezzünk meg a magyar történelem fontos eseményeiről, és az abban résztvevő hősökről, hanem mindenhonnan aktuálpolitikai civakodások, egymásra mutogatás, a „másik oldal” besározása folyik. Egy-egy díjátadó ünnepségen még csak véletlenül sem említik meg az aktuális ünnep igazi hőseit, hanem a jellemző elnevezések a „mi” és az „ők”. Pedig addig az országból nem lesz jól működő haza, amíg a „mi” és az „ők” el nem tűnik. Ahhoz bizony csak […]

Posted by Balla Árpád On Már - 16 - 2013 Március 15. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST
  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Emocjonująca przygo

Emocjonująca przygoda z grami online: Szczere savaspin opinie i sprawdzone ...

Hər gün yeni qalib

Hər gün yeni qaliblər yaradan platforma, pin co ilə sərvətə ...

Emoción y Estrategi

Emoción y Estrategia: Domina el Juego de Minas y Multiplica ...

1win Casino App for

1win Casino App for Android - Download the APK ...

Zonder Cruks Online

Zonder Cruks Online Casino - Een beginnersgids ...